HTML

Ökomama tudatalatt is

2013.01.27. 13:22 okomamik

Azt mondják, ha az ember sokat hall valamit, előbb-utóbb részévé válik. Valahogy így vagyok ezzel az ökomama képzéssel is. Sosem voltam fanatikus, öko-bio élelmiszer rajongó, még ha tudom is, hogy jóval egészségesebbek, mint vegyszeres társaik. Kicsit talán rossz szájízem is volt, hogy a bio csak a jómódban élők kiváltsága, mert aki éppen nem keres havi sok százezret, az úgysem engedheti meg magának.

Mert vannak ismerőseim, akik csak bio-t vesznek mindenből, mert megtehetik. S van persze olyan is, aki megtehetné, de a "műanyag életérzés" valahogy mégis elhatalmasodott rajta.

Ezért inkább alternatív utat kerestem: elvégeztem egy kertész mérnök szakot, s gyakorolni kezdtem a saját kertemen. Édesapám, aki állatorvos szakmája mellett, szerintem profi kertész, a kertünkön minden erővel elhatalmasodó gaztenger láttán, időnként próbált rávenni egy-egy permetszer bevetésére, vagy talajfertőtlenítésre, de idővel ő is "megtört", vagy csak rám hagyta, mert ragaszkodtam a csak a bioban engedélyezett szerek használatához.

Szólj hozzá!

Címkék: bio nádcukor házi tej ökomama

Kemencék biofalva: Máriahalom

2013.01.12. 17:15 okomamik

Bedobtam a témát a közösbe: írjon akinek van kedve, de nem sok vállalkozó kedvvel találkoztam. Úgyhogy összekaptam a gondolataimat, s eszembe jutott Máriahalom, ahol nemrég jártam. 

Egyik barátnőm ugyanis szintén jelentkezett erre a képzésre, de nem vették fel, s mivel nem akart visszamenni a belvárosi albérletébe két gyerekkel, fogta magát, s leköltözött egy biofaluba. Máriahalomra.

vendeghaz_1.gif

Ebben a vendégházban minden helyiséget különböző kemencék fűtenek. Akár kiállítást is lehetne szervezni, annyiféle melegítő csoda van itt.

kemence.gif

Tágas szobák, csoportfoglalkozásoknak.

terem.gif

Távol a város zajától, szinte beleolvadva a természetbe él itt egy kis közösség, aki szeretne önfenntartóvá válni. Önkéntesek, családdal, gyerekekkel, vagy anélkül jönnek, maradnak egy darabig, aztán továbbállnak Mégis, attól amit beletesznek, ez a hely él, és mesél, a maga egyszerű szépségében, természetességében.

Hiszen a sorra épülő házak szinte lélegeznek, s a kemence, a ház szíve, még másnap is melegen tartja az épületet.

Él ez a hely, állatok nélkül is, s csak idő kérdése, hogy ezt azok is észrevegyék, akik teljesebb életre vágynak. Mert itt minden adott az újrakezdéshez. 

Sallak K

Szólj hozzá!

Van aki képes 15 órát is futni egy nap...

2012.11.01. 09:50 okomamik

Futás. Élvezetből vagy esetleg menekülésből? Hiszen, gyakorlatilag futni mindenki tud. Három éves fiam is pl. imád rohangálni. De kérdés, hogy meddig. Rövidtávon, meg sem kottyan, mondhatnánk. De emlékeztek azokra a bizonyos 12 perces futásokra tesi órán? Ami még nekünk, aktívan sportolóknak is kihívás volt, s nagyon nem vártuk, hogy túl essünk rajta. Kivéve persze a távfutókat. 

Egyik csoport foglalkozáson kiderült, hogy egyik társunk, nem csak egyszerűen szeret futni, hanem elképesztő kitartása is van hozzá. A maratont kisujjából kirázza, kismama létére, s még ennél nagyobb falatra is képes,  ugyanis sokkal nagyobb távra készül éppen.

Hegedűs Zsuzsa írását olvashatjátok.

Szólj hozzá!

Élet a képzésen belül

2012.10.09. 09:19 okomamik

Látszólag nagy a csend "a házunk táján", de belül zsongás van. Most van ugyanis a beadandók ideje, házi dolgozatokat gyártunk, csoportokba verődünk, különböző témakörökben. 

Vagy csak egyszerűen az ebédnél küzdünk a kávénkért. Elterjedt ugyanis, hogy azt valaki lemondta önhatalmúlag. Aztán következő héten mégis kaptunk.

Megvolt az első gyakorlati nap is, megnéztünk egy közeli öko falu kezdeményezést. 

Számtech órán elég lassan haladunk, ezért csoporttársnőm újból megjegyezte, hogy ő mégis inkább kapálna...

Szólj hozzá!

Ökomama leszek, azaz újratanulom magam

2012.09.25. 11:27 okomamik

Egyik csoporttársnőm Bagi Éva írása következik, amely a nlcafé-n is megjelent.

"A vágyott változás nehéz paradoxona

Kedves Olvasók!

Régen nem jelentkeztem, bár minden nap eszembe jutott, hogy adott szituációban mit is oszthatnék meg Önökkel. Mert beszélgettem valakivel, megosztotta átláthatatlannak vagy megoldhatatlannak tűnő nehézségeit. Pl. egy csalfa férj még fél éve sincs, hogy bejelentette új kapcsolatát már nősülni készül és az éppenhogycsak padlót fogásból feleszmélő feleségébe még kettőt rúgva tépné ki kezéből a kicsi gyermekeket és vinné új arája családi eseményeire, az új kistesók szobájába. És ez az új asszonyka nem rest mocskolódó leveleket küldeni párja gyermekeinek édesanyja számára.

Vagy hallgatom a rádióban az Istentiszteletet a megbocsátásról és arról, hogy bocsánat kérése és a megbocsátás mily karöltve járó oltalmak a lélek békéjéhez.

De az Ökomama képzésen is látok anyukákat, akik fáradtam az éjszakai ébredésektől és a reggeli rohanástól, mégis kivirulva, már-már a kényeztetést szégyellve rogynak arra a heti kétszer 6 órányi énidőre az iskolapadba és osztják meg kérdéseiket, vágyaikat, tanulnak, okosodnak, reményekkel telten vágnak bozótvágóval utat az útvesztők között.

Eltűnésem oka kettős: megszületett harmadik kisgyermekem, ezzel nagycsaládos és sűrűbb szervezésű lett az életem, a családunk logisztikája pedig erősebb. Másfelől lehetőséget kaptam arra, hogy egyike lehessek azon 60 anyukának, akik Ökomamává avanzsálhatnak.

A Szent István Egyetem, a Regina Közhasznú Alapítvány, a Kopernikusz Innovációs Egyesület és a Kontakt Alapítvány közös pályázata adott nekünk lehetőséget arra, hogy egy évig betekintést nyerjünk az ökogazdálkodás és ökológiai turizmus rejtelmeibe.

Ami engem megfogott, hogy tanulhatok háztartási ismereteket öko-szemléletben, ránézhetek a háztartásom vagy akár a vállalkozásom gazdasági szférájára, megtanulhatom, hogyan legyek költséghatékonyabb. Közelebb kerülhetek a családom egészségtudatos étkeztetéséhez. ű

Tanulok majd pl. sajtgyártást, remélhetőleg tudni fogom, mitől lesz szép, fényes, kövér a füvem, amiben a gyermekeim mezítláb tapicskolnak majd. Stb., stb.

Megismertem sok-sok anyukát, akik 1-5 gyermekkel céltudatosan küzdenek azért, hogy tudással, segítséggel felvértezve lehetőséget adjanak egy változáshoz. Hogy a fogyasztástól, a kemikáliáktól messzebb, a közösségekhez, a környezettudatos életmódhoz és az önellátáshoz, a fenntartható ökológiai környezethez közelebb kerülhessenek.

Baromi nehéz ez! Megváltoztatni szokásrendeket, évszázados hagyományokat, hiteket, hiedelmeket. Hogy kapcsoljuk le a feleslegesen égő villanyt, legyen az az égő takarékos, légbuborékokkal dúsítsuk a vizet, hogy jóval kevesebb fogyjon, úgy építsük a házat, hogy az áldott jó napenergiát télen fűtéshez, nyáron vízmelegítéshez használhassuk. Hogy szánjunk 2-3 évet ahhoz, hogy vegyszermentesen megtermelhessük magunk és kisebb környezetünk számára a zöldséget, a gyümölcsöt. Hogy a gyógynövényeinket ismerve, azt értően használva tompíthassuk, kiiktathassuk a betegesen túlsúlyban adalékolt extra ízfokozók, illatanyagok, genetikailag módosított „tápanyagok”
terrortámadásait. Mert kamikázeként viselkedünk.

Én remélem, hogy a gyermekeim már természetes módon szaladnak a kertbe kakukkfűért, ha szükséges vagy a természettel harmóniában moccannak, lélegeznek, azt értően szeretik és alázattal fogadják gyümölcseit. És mindezzel csupán nagyszüleik, dédszüleik életmódját fogják feléleszteni!

Titkon azt is, hogy elsősorban édesanyák lesznek, ápolják a számomra legszentebb intézmény gömbölyű mivoltát szeretetben, egészségben és ezután lesz idejük, lehetőségük önmagukra, építő szenvedélyeikre.

A változás nehéz. De benne maradni a bennünket romboló, pusztító életmódban még nehezebb teher. És vágyott a pusztító életmódtól való szabadulás, mégis sokaknak nem sikerül csak sokadszorra. Vagy egyáltalán. Ezért paradox ez a helyzet. De van kiút és van az első lépés után egy tanulható, izgalmas és tartalmas lét.

Kívánok Önöknek is valami célt, énidőt, szenvedélyt, ami mozgatja a még néha olyan nagyon nehéznek tűnő mindennapjaikat!"

http://www.nlcafe.hu/szakertoi_oldalak/1350521/2/

Bagi Éva

www.otthonteremtes.eu

Szólj hozzá!

Címkék: változás ökomama öko-szemlélet

Olyan kapálhatnékom van...

2012.09.24. 14:07 okomamik

Mondta Anna, aki egyébként gépészmérnök, dísznövény óra után, a fűszerspirálos zárszó hatására. Hát, számtech órán honlapot szerkesztettünk Amayával, kapálni sajnos nem tudtunk.

Szólj hozzá!

Őszintén a víztisztítókról

2012.09.23. 19:39 okomamik

Továbbküldtem egy víztisztítókról szóló cikket a csoporttársaimnak. Erre reagálva, Novák Brigitta véleményét olvashatjátok a témában. 

"Az első egyetemi gyakorlatomtól (harmadévtől) az első szülésemig vízminőség-védelemmel foglalkoztam a Földtani Intézetnél, s mint közalkalmazott kutató, nem függtem se vízműtől, se kis vagy nagy cégtől, ott tisztán a tudomány számít... Ezért az észrevételeim nem pro vagy konta érdekeltségben állnak.

Anélkül, hogy le akarnék beszélni bárkit víztisztító vételéről, lenne pár észrevételem.

A cikk az első bekezdésben azzal indít, hogy rendesen betámadja a vízműveket. A magyarországi vízművek Európában egyedülálló mértékű víztisztítást végeznek. Éves szinten központi költségvetés milliárdjait fordítják a jó minőségű víz "előállítására". Sokszor az egészségügyi határértéknél nagyságrenddel tovább tisztítanak, csak hogy ne érje szó a ház elejét.

A vizet valóban klórozzák. Nem állandóan, csak ha indokolt. A cikk írja is a klórozáskor képződő melléktermékek problémáját. Valóban van ilyen, ezek a melléktermékek a vízműnél keletkeznek, nem isszuk meg őket a csapvízzel. Időnként tényleg folyhat a csapból tejes-klóros víz. Ha 1-2 percig állni hagyjuk a vizet, a klór egyszerűen kipárolog belőle. Ugyanis a klór gáz, elillan a vízből, ha arra időt hagyunk.

A vízművek amúgy havonta készítenek vízminőség ellenőrzést, a legváltozatosabb kifolyási pontokon, az adatbázisuk, törvényi szabályozás értelmében, nyilvánosak, így bármelyik fogyasztó elkérheti az adatokat.

Hogy honlapon közzéteszik-e, az nem biztos, de ha valaki utánajár, eredményes lesz.

Szóval a Magyarországi csapokban ritka jó minőségű víz folyik.

Rendszeres érvelés szokott lenni, hogy a víz más településen mennyire más ízű, szagú, színű. Igen, ez lehet. De attól még az is ugyanolyan jó minőségű. Ahogy nincs két háziasszonynak egyforma húslevese vagy csokis palacsintája, úgy nincs két egyforma víz sem. Nem azért különböznek, mert máshogy kezelték őket. Ilyen a víz természete. Van, ahol mészkövön csorog keresztül, máshol vasas kőzeteken, megint máshol agyagon, vagy homokon. S a csordogálása közben kiold a kőzetekből ezt-azt. Ezek nem káros anyagok, sőt, ezek teszik egészségessé a vizet (pl kálcium, magnézium, hidrogénkarbonát)

Fel szokták hozni, hogy mennyire kemények a hazai vizek. Igaz. Sokkal keményebbek, mint Európa más részein, főleg a hegyvidéki területekhez képest. A keménység azonban nem ártalmas a szervezetnek. A gépeknek árthat (vízkőlerakódás).

A cikkben számos ferdítés van. -vajon elég indok-e a hitelességre, hogy a szűrőbetét néhány hónap alatt

elszíneződik? Rengeteg ártalmatlan dologtól is elszíneződhet... A színváltozás egy olyan jelenség, amivel nagyon jól meg lehet fogni a nem elegendő szakmai tudással rendelkezőket, mert rendkívül látványos, s nem mernek visszakérdezni, hogy ugyan, mégis mitől színeződött el, mert ha az ügynök elég rutinos, akkor benyög 2-3 joker szót, s villog a fenemód nagykémiai tudásával, a potenciális vevőt kellőképpen elbizonytalanítva. -többször írja a "tiszta vizet": érdekes, de a tiszta víz nincs jogilag definiálva. Van fogyasztásra alkalmas, meg alkalmatlan víz. Mitől is tiszta? Színtelen, szagtalan? Vagy épp kivontunk belőle mindent? S akkor mi van a hegyvidéki forrásvízzel és ásványvizekkel? Az nem tiszta?

Mert abban nem hogy kevesebb, de alkalmasint 2-3 -szor annyi oldott anyag tartalom van, mint a csapvízben...

Azt is sejtetik, hogy az igazán tiszta víz az a víz, amiben csak víz van (vagyis csak H2O molekula). Nincs oldott anyag tartalma. Ez hibás gondolat. A vegyileg tiszta víz másnéven desztillált víz, ezt nem isszuk meg, mert sejtméreg. Az egészséges ivóvíz oldott anyag tartalma 400-600 ml/liter körül van. A reverz-ozmózis készülékek az oldott anyag tartalmat leviszik 50 körülire, majd visszasózzák 200 körülire. Ez aztán a tuti készülék! Kiszűröm, hogy visszatöltsem bele...

Az előnyök között szerepel hogy "Kiváló tápanyag-szállító, tehát több vitaminhoz és hasznos ásványhoz juthat szervezetünk" --- mindezt azután, hogy leírja, az ozmózis membrán kivon mindent, amit tud. A vízben nincsenek természetes vitaminok, ásványok ugyan vannak, de épp azokat kivontuk. Így többhöz semmiképpen nem jutunk... "Segít a diétázóknak az előírt étrend betartásában. Kevesebb cukortól is

édesebbek lesznek italaink, ételeink" Hát ez olyan szépen hangzó mondat, amivel jól lehet hatni az érzelmekre. Kevesebb cukor? Segít diétázni? Azta, nekem ez kell... Az alacsonyabb oldott anyag tartalmú víztől nem lesz édesebb a kevesebb cukor. Legfeljebb a sóhiányt kezdi el egy idő után jelezni a szervezet... Sőt, még eltarthatóbb is lesz az étel. Miért, a víz önmagában konzervál?

Micsoda technológiai újítások... "Pozitívan hata közérzetre" -- ezt hívják úgy, hogy placebo, nem???

"még az allergiás tünetek is megszűnnek"... No comment... "nem tartalmaz baktériumot": biztos? bemérte bárki? Ugyanis a legtisztább forrásvíz is tartalmazhat baktériumot, s ez rendjén van. Csak az nem mindegy, hogy 1 l víz mondjuk 1-2 db-ot tartalmaz, vagy százasával. Amúgy, ha leklórozták azt a vizet, akkor tuti nincs benne baci, pont ezért klórozzák... *hatékonyabb a méregtelenítésben: a sok víz fogyasztása segít tisztítani a szervezetet. Na de attól nem fog több salakanyagot kivinni, hogy kevesebb az oldott anyag tartalma. Rendkívül logikusnak hangzik, de a víz kémiája nem így működik. -ír valamit a havi/ éves fenntartási költségről. Nos, a membrán egy tétel, emellett van egy ioncserélő gyanta, esetleg aktív szén szűrő, a visszasózó (havi szinten kb 10 kiló sót igényel!), mind-mind anyagigénnyel, ezen kívül még áramot is fogyaszt. A bekerülési költségen kívül az üzemeltetési költsége nyugodtan kalkulálható havi 2-3 000 Ft-tal. (Ki lehet számolni, hány év alatt térül meg a palackos víz fogyasztáshoz képest -márha ragaszkodik valaki a palackos vízhez, s nem hiszi el, hogy a csapvíz nem méreg...)

Víztisztító használata egyébként feltétlenül indokolt lehet ott, ahol nem vízműves víz van, pl külterületi ásott/fúrt kutak esetében. Ha valaki víztisztítót szeretne venni, az első helyes kérdés az, milyen céllal? Csak ivóvíz fogyasztásra, vagy a háztartási gépek védelmére? Utóbbira tökéletesen elég egy pár tízezer ft értékű elektromagnetizáló gyűrű, ami megakadályozza a vízkő lerakódást, így védi a házi vezetékrendszert és a gépeket is.

Ha valaki mindenképpen ivóvíz-tisztítót szeretne, akkor mindenképpen a reverzozmózis készülék a jó választás. (a szűrőbetétes kancsók, s hasonlók  szemfényvesztő placebók...) De ha már reverzozmózis, akkor olyan készüléket keressünk, amin van aktív szén szűrő is, s könnyen hozzáférhető az ioncserélő gyanta. (Tényleg nem nehéz kicserélni, olyan, mint egy patron, de egyes termékekben zárt házzal fedik, aminek a nem saját szakember általi megbontása magával vonja a 3-5-10 év garancia elvesztését!) S mindenképpen átfolyó rendszerűt, ne tartályosat! S ha már, akkor olyat, amin manuálisan szabályozható a kifolyó víz pH értéke. A 8,5-9,5 pH-jú víz fogyasztásával tényleg teszünk valamit az egészségért, viszont kinyerhető akár 11-es pH-jú víz is, amit meginni tilos (erős lúg), viszont zseniális tisztító szer, a háztartási vegyszer igényt megtizedeli. Ezek a készülékek nem 50 000, inkább 500 000 Ft körüli ártartományban vannak. Illetve, elérhető akár 300 000 Ft körül is, ha bizonyos alkatrészekből beérjük a kínaival is a német helyett (ugyanolyan jó, csakhát kínai...), illetve, ha a szakszervízes telepítés helyett értünk mi is valamennyire a vízvezeték szereléshez...

Ha nyernék a lottón, biztosan beszereltetnék egyet én magam is, mert bár a sok kritizált mondatom azt sejteti, hogy szerintem aztán nem kell, éppen a lúgosító képessége miatt rendkívül hasznos szerkezet. De amíg nem nyerek a lottón, addig nem spórolok rá, mert ár-érték, befektetés-megtérülés arányon még sokat kell javítani..."

Szólj hozzá!

Címkék: víz vízművek víztitszítók

A kezdet...

2012.09.15. 10:43 okomamik

2012 Júliusában kezdődött. Négy napra összehívtak minket "ismerkedni", kapcsolatot építeni. Babázós, pelenkázós hétköznapokhoz szokott életünk új színt kapott, hiszen megtaláltuk őket, akik hasonlóan gondolkodnak, élnek, hasonló céljaik és álmaik vannak. Őket, magunkat, az Ökomamákat.

Egy kisgyermekes anyukáknak meghirdetett TÁMOP-os ökoturisztikai és ökogazdálkodási szakértői képzés szerencsés kiválasztottaiként koptathatjuk újra a Szent István Egyetem padjait idén szeptembertől. A képzés tíz hónapos, egyedülálló még Magyarországon, mi vagyunk az első hallgatók. Egytől egyig kisgyermekes anyukák.

2 komment

Címkék: bio öko egészséges életmód egyedülálló ökomama

süti beállítások módosítása